
Rólam
Egy cukrászlány, akinek minden tortájában érzed a szeretetet.

Várhegyi Izabella vagyok, az Isabelle cakes megálmodója. Hiszen nem rég mindez csak egy álom volt, most már viszont hivatásomként foglalkozhatok azzal, ami mindig is boldoggá tett.
2019-ben, a gimnázium után végeztem el a cukrász képzést, akkor még határozott cél nélkül, mondván: "ez még jól jöhet". Ezzel párhuzamosan elkezdtem a biomérnöki alapképzést, de ahogy teltek az évek egyre inkább azt éreztem, hogy hiányzik az a dolog az életemből, ami igazán én vagyok. Az alkotás szeretete, a kreativitásom szárnyalásának a lehetősége és persze barátaim, ismerőseim bátorító szavai folyamatosan bíztattak arra, hogy a szívem után menjek.
Habár a sütés szeretete gyermekkorom óta kísért - édesanyámtól tanultam meg ellenállhatatlan almás pitét sütni, nagymamámtól pedig elleshettem a mennyei bejgli fortélyait - az igazi fordulópontot egy receptes könyv jelentette, amivel nővérkém lepett meg karácsonyra. A könyv alapján elkészítettem egy extra csokis tortát nagymamám születésnapjára, aki laktózérzékenysége miatt évek óta mindig inkább kihagyta a desszertet. Az a gyermeki boldogság ami akkor a szemében csillogott leírhatatlan érzés volt, és elindított bennem valamit, amit nem lehetett megállítani.
Süteményeim megalkotásakor arra törekszem, hogy elfogyasztásuk mindenkiből ezt az utánozhatatlan gyermeki boldogságot váltsa ki.
Külön köszönetet szeretnék mondani édesapámnak Bagi Zoltánnak, hogy töretlenül támogatott az álmom megvalósításában és a vállalkozásom felépítésében.
Hálásan köszönöm Juhos Jocinak, hogy a szárnyai alatt töltött szakmai gyakorlatom során rengeteget tanulhattam tőle és csapatától, valamint hogy végzettségem megszerzése óta is számíthatok a segítségére minden szakmai kérdésben.